Felejthetetlen szerelem:

Együtt jártak ők sok éve már, a fiú és a lány, két jóbarát.

Hideg tél, meleg nyár kinnt találta őket az utcán. Fogják egymás kezét, beszélgetnek sokat, suttogják egymásnak a csacsi szavakat. Boldogok voltak ők, mint soha más, szerették egymást, a fiú és a lány. Egy nap a lány így szólt:

- Gyermeket várok, egy édes kisbabát! - sugárzott belőle az öröm, de a fiú nem szólt semmit, csak elköszönt. Nem jött soha többé már. Nem várta a lányt a Tisza-parján. Elment némán és hidegen, ez volt ám a nagy: Szerelem!

Később megszületett a kisfiú, hátha eljön az apja, talán. De hiába várta ő. És a hónapok szálltak. Reménykedett, hátha visszatér. Akkor a fiú másnak udvarolt. Nőtt a kisfiú, napról napra szebb. Kimondta az első szót, a legszebbet. Egy nap sétálni mentek ők arra, ahol azelőtt jártak. Felsóhajt a lány:

- Milyen kár, hogy egyedül vagyok!

A sarkon egy ifjú pár köszönt rá: egy kékszemű fiú és egy szőke lány. Visszanézett a lány a könnyein át, s így szólt a kisfiához:

- Ez volt az apukád!

Ki azt mondja: ,,imád" , sose hidd el szavát.

Ki azt mondja: ,,szeret" , talán igaz lehet.

De aki rád néz, hallgat

Nem beszél és nem szavalgat,

Annak add egész szíved,

Mert az forrón és hűn szeret!

Szeretlek. Ezt mondtad, amikor elváltunk.

Azóta egyetlen szót sem váltottunk.

Arra várok mindig, talán jelentkezel,

Levelemre válaszként egyszer megérkezel.

De nem jössz el, tudom, hiába várlak.

Sokáig tart mire szívemből kizárlak.

Sokat sírok addig, amíg ez sikerül,

Mire az ég végre felettem kiderül.

De eljön az idő, amikor süt a nap,

És csak énrám szórja a sugarakat.

Nekem fog az összes madár énekelni,

És akkor majd én fogok terajtad nevetni.

Egyet kérek tőled: Ne felejts el soha!

Örömmel gondolj rám,

Örömmel, hogy ismertük egymást valaha.

Hogy volt közös pillanat, melyet együtt töltöttünk,

Egymás karjában, mikor összeszövődtünk.

Volt egyidő, mikor visszasírtam

azokat a perceket,

De rájöttem! Az csak álomkép,

A jelennel kell, hogy törődjem!

Így kívánom, légy boldog velem, vagy nélkülem!

Ki tudja, lehet, hogy a jövő, még összekovácsol bennünket.

Az első csókunk, mint a pokol tüze úgy égetett.

Az első ölelés, mint a forró széllökés,

Perzselő, hosszú és édes.

Az első szakítás, mint egy halálos késszúrás,

Fájdalmas, mély és végleges.

Azt a boldog percet feledni nem tudom,

Mikor édes csókod égett az arcomon.

Karomba fűztelek, arcom tűzben égett,

Éreztem, hogy szeretsz, és én is szeretlek téged.

Selymes, puha kezed simogatta arcom,

S mikor szóltam hozzád, remegett a hangom.

Te hozzám szóltál, csillogott a szemed

Megkértelek, ne aggódj te értem,

Mert betartom amit ígértem.

Nem adom a szívem senki másnak,

Megtartom a szívem szíved párjának.

Ha a távolból is írtam ezt a verset neked,

Jusson eszedbe, ki nagyon szeret téged.

Ha szívedben sok a bánat,

Ne meséld el fűnek, fának!

Mindegy, ha fáj, ha vérzik,

Ne meséld el, hisz úgysem értik!

Ígérem nem zavarlak többé,

És most már végleg elmegyek.

Egy lány félre lép utadból,

Nem lesz játékszered.

Köszönöm a könnyes éjszakákat,

Köszönöm, hogy szerethettelek.

Egy világot törtél össze bennem,

Ne hidd, hogy könnyen elfelejtelek.

Szeresd azt akin észreveszed,

Hogy bármi kicsit is szeret,

Mert kimondhatatlan az a fájdalom,

Mit azok éreznek,

Kik reménytelenül szeretnek.

Legyen szívedben amiről ajkad beszél,

Mert a hazug szókat széllel sodorja a szél.

Szerettelek...

Tudod, hogy fáj, amit velem tettél...

Tudod, hogy fáj, mert megrészegítettél.

Tudod, hogy szebb jövő várt ránk.

Tudod, hogy ez elmúlt már!

Te azt mondtad: kellek neked!

De mily' fura, elfelejtetted ezt.

Mintha álomból ébredtem volna,

Egy nap a karodban,

Másnap a porban!

Sokáig vártam..., csak vártam...

Csodára talán, vagy másra.

Bizonytalan volt minden percem.

Hol sírtam, hol nevettem.

De most végre nincs kétségem már!

Már nem fáj!

Hiába jössz hozzám, többé nem fogok várni rád!

Nem sírok! Nem reménykedem!

Hisz' úgyis tudod, hogy szerettelek...

Ha valaki elment, ne hívd többé vissza

Megsárgult emlék nem lesz többé tiszta

Ha valaki elment, s eltudod menni

Kemény akarattal el lehet feledni.

Ha majd szívedben elmúlik a nyár

Helyette tél lesz, havas lesz a táj

Gondolj a múltba mely örökre fáj

Csalódni mindenkinek kell

Csalódni mindenkinek muszáj!

Felejtsd el ezt az arcot, mely oly sokszor rád mosolygott

Felejtsd el ezt az ajkat, mely oly szomjasan a tiedre vágyott!

Felejtsd el ezeket a szemeket, melyek ha rád nevettek,

Oly nagy gyönyört éreztek.

Felejtsd el ezeket a karokat, melyek ha téged öleltek,

A bajok és bánatok messzire röpültek.

Felejtsd el a szívet, mely érted dobogott,

Felejts el engem, ki érted könnyeket hullatott!